WELCOME Ez a Magic-witch -worlds

Ez a honlap varázslatal teli élmenyeket fog tükrözni nézzetek szét remélem fog tetszeni neketek !??!

Ha ezeket megtanulod,sokmindent megtudhatsz magadról és másokról.

Jelek a tenyérben:








A tenyérben látható jelek nem véletlenül alakultak ki. Az ember életét, fejlődését, haladását befolyásoló, irányító erők egyfajta áramfolyamathoz hasonlíthatók. Az áramfolyam irányát az általa kiépített folyammeder, vonalas jelek, duzzanatok, mélyedések alakjában jelzik, úgy mint a folyó is partokat, zátonyokat, sima, éles, egyenes, kacskaringós partot mos, alakít magának.

A kozmikus erők számára is vannak jó és rossz vezető közegek. Azt még nem tudjuk, miért egyiket vagy másikat választják, de az eredmény sok mindent elárul számunkra.





Az erősebb áramfolyamat pl. nagyobb, szélesebb medret váj magának, a gyengébb sekélyebbet, finomabbat. Örvénylő áramlásnál sziget, gyűrű képződik. Az elágazások az erőoszlások jelképei. A hullámvonal a bizonytalan árfolyamat jelzik. A töredezett vonal a legyengült áramot. A kereszt és csillagjel az egy pontra koncentráló áramerőt. A rácsozat a megosztott erőknek, az oldalról betörő ellenáramlatok által való lerombolását.





A kéz vonalai függetlenek a munkavégzéstől, az ízületi betegségektől, a baleseti jelektől. Már a magzati élet utolsó 1-2 hónapjában kifejlődnek a fő vonalak.





Az áramerők az ember lelki, szellemi énjének, a tudatalattinak a vonalait rajzolják ki. Ezek a tudatalattik válnak olvashatóvá a hozzáértő ember szeme előtt.













A kéz és a tenyér általában



Széles, testes tenyér: mozgékonyság, nagy levegőszükséglet

Széles, testes, egyenes tenyér: anyagias életörömök, jólétvágy





Keskeny kéz: jól tűri az irodai, szobai levegőt





Kemény, érdes, határozott: erő, energia, nagy munkakedv. Kedveli a sportot, a vidéki életet





Nedves, nyirkos: ideges, nyugtalan





Boltozatos kézhát: ált. anyagiakban szerencsés





Teknős, behorpadt tenyerű kéz: békekedvelő, hiányzik belőle a vitalitás, a tetterő





Lapos tenyér, kis mélyedésekkel, dombocskákkal: békés, nem támadó, de tud védekezni, ha kell





Duzzadt, erős, izmos: veszekedős, heves





Feltűnően nagy, ormótlan: rossz hajlamok, zsarnokoskodás,





Arányosan nagy, de jól kialakult: hajlam aprólékosságra, kézimunkára, pedáns, szekáns





Aránylag kis kéz: élénk, kritizáló, beszédes, gyakran hiányzik a kellő energia





Feltűnően kis kéz: csökkent szellemi kvalitás, fokozott érzékenység





Hosszú, keskeny, finom metszésű: akadékoskodó, nehezen összeférhető, bátortalan, aggódó





Rövid: pénzsóvár, zsugori





Lágy, puha: érzéki, jó ízlésű, nyugalomkedvelő, békés





Igen lágy, tésztaszerű: lusta, elpuhult, nincs benne energia, önállótlan





Izmos, csontos, erős: mozgékony energikus





Kemény, száraz: önző, szívtelen





Meleg: élénk, szorgalmas, indulatos





Hideg: ideges lefojtás, elnyomott indulatok, szerelmes, érzéki természet





Erősen vörös színű: robosztus, brutális





Pirosas, rózsás: érzéki, heves





Feltűnően halvány: nőiesség, elpuhultság, intrika





Kékes-lilás: vérkeringési zavarok





Rózsás színű, meleg, határozott kézfogással: józan, meleg szívű, segítő





Nagykezű: aprólékos





Kerek gödrök a kézháton: önelégültség, kényelemszeretet





Kiskezűek: hajlamosak a nagyszabású gondolkodásra









Ha a kézujjak rövidebbek a tenyérnél: aránylag szűkebb értelemvilág





Ha a kézujjak egyformák a tenyérrel: józan gondolkodás, értelmi, érzelmi, anyagi világ egyensúlyára törekvés









Hajlékony ujjak: alkalmazkodó





Merev ujjak, kéz: hiányzó alkalmazkodás









Egyenes ujjak: jó tulajdonságok





Görbe: előnytelen tulajdonságok









Mutatóujj: mások feletti uralomvágy





Középső: másokkal szembeni óvatosság





Gyűrűsujj: művészet





Kisujj: mások vezetése, irányítása, mozgékonyság









Ha a mutatóujj hosszabb, mint a gyűrűsujj: uralomvágy, ambició





Ha a mutató rövidebb, mint a gyűrűs: hagyja magát irányítani









Hosszú kisujj: szónoki képesség





Rövid kisujj: kevés gyakorlatiasság, kevés üzleti érzék





Széles tenyerű, rövid ujjú: primitív kéz, félelem, alárendeltség érzése, szolgalelkű









Kézfogás:









Királyhegyi Pál író a Pesti Napló 1936. január 15-i számában a következőket írta Szervusz címmel:

„Vannak nyirkos kezek, ez a leggyakoribb, de aztán vannak szárazak, kiállhatatlanul, elviselhetetlenül szárazak, vannak repedezett, szörnyű halott kezek és e kezeknek tulajdonosai majdnem kivétel nélkül még kezet fogni sem tudnak.Van, aki felajánlja undok nyirkos kezét, odatartja, hogy meg kell fogni, de ő maga az egész operáció alatt passzív marad, olyan érzést keltve az emberben, mintha döglött halat szorongatna a kezében. Vannak hencegők, kik úgy megszorítják az ember kezét kézfogás ürügye alatt, hogy hetekig nem lehet elfelejteni a szivességüket. Vannak puha, sima, nőies férfikezek, amikbe belesüpped az ember, mintha párnát fogna és az az érzése, hogy pillanatok alatt elmerül ebben az émelyítő puhaságban.”





Meleg, rövid: tetterős, bátor, határozott





Határozott, hosszú: kedélyes





Többször ismétli a szorítást: impulzív túl gyors





Nem viszonoz, rögtön elengedi: lusta, kiszámíthatatlan, kétszínű





Egyszerre mindkét kézzel: lelkes, lelki rokonszenv





Túl kemény, erős, érdes: intelligencia hiánya









A vonalak a bal tenyéren lassabban változnak.





A baktenyér vonalai mutatják a születésünkkor magunkkal hozott öröklött hajlamokat, kilátásokat, egészségügyi zavarokat. Anyai ági öröklés. Nőiesség





A jobb, mindezekből egy életen át mit valósítunk meg. Apai öröklés. Férfiasság





Bal : az élet első felében esedékes dolgok, események





Jobb: az élet második fele





Markáns vonalak: érettek





Halvány, vékony: még fejlődési lehetőséget nyújtanak









A kéz típusai





1. Elemi vagy primitív: nagy széles, rövid, húsos, négyszögletes, vaskos, virsliszerű, rövid ujjak

Szellemi szegénység, lassú felfogás. Nagy fizikai munkabírás. Evés, ivás, heverés. Jó katonák, földmunkások. Jól bírják a gépies, türelmes munkát. Az igényesebbek a táplálkozás területén helyezkednek el: kocsmáros, kofa, hentes, szakács





2. Ásó kéz vagy gyakorlatias ügyes kéz





Nagy, széles, masszív, de nem ormótlan, nehézkes. Az ujjak végei erősen előredomborodó tapintópárnácskákkal ellátott, ásószerűen kiszélesedik. Nagy kézügyesség, fokozott intelligencia, önérzetesség, elszántság, életigenlés. Mérnök, vegyész, kézműves. Szeretik a szabad levegőt, utazást, sportot. Vállalkozó kedv. Nagyevő, de nem ínyenc. Ritka köztük a kimondottan művész, inkább gépies, pontos másoló. Szerelmében hű, kitartó, érzékisége reális. Szereti a gyorsaságot az udvarlásban is. Született üzletember, ösztönösen megérzi a jó üzletet, szeret gyűjteni. Csak kényszerűségből tűri az alárendeltséget. Könnyen lesz depressziós.





3. Filozófus vagy bütykös kéz, intellektuális kéz. Nagyjából enyhén tojásdad alakú. Egyes ízületi bütykök fejlettek. Latolgatás, mérlegelés, gondolkodás, értelmi fölény. Fontosabb az igazság, mint a szépség, a belső mint a külső. Okos, józan, hitetlenkedő Tamás. Érzelmileg hidegek. Kis hüvelykujjal: mutatják az érzelmeket. Nagy hüvelykujj: csak az ész számít. Nőknél ritka.





A bütyök mindig kedvező jel. Fokozott szellemi tevékenységre utal.





4. A szegletes, dolgos kéz. Négyszögletes, az ujjak mintha négyszögletesre volnának metszve. Rendesség, pontosság, jellemszilárdság, szorgalom, tekintélyimádat, kötelességtudás. Nagy organizátor. Mint férj zsarnok. Örökös perpatvar. Erősen konzervatív. A férfi szivesen házasodik, s ha ő viszi a kormánypálcát, igen jó férj tud lenni. Folyton tesz, vesz. Kitűnő kézműves, mérnök, tanár, bürokrata, politikus. A pontos keretek közötti életet szeretik.





5. Mediális vagy ovális kéz. Pszichikus kéznek is hívják. A lelki, szellemi vonatkozásokat felébe helyezi a prózai, anyagias dolgoknak. A test törékeny, erősebb fizikai munkára nem alkalmas. Mérhetetlen türelem, önmegadás, lemondás. Nem méltányolják a földi javakat. Hideg szépségek. Nagy festők, szobrászok ilyennek ábrázolják a szentek, vértanúk kezeit.





A kéz tojásdad alakú, a kéz és az ujjak elnyújtottak, lágyak, simák. Kézfogásuk puha, lágy, tésztás tapintású. Telepatikus tulajdonság.









6. Kúpos, arisztokratikus, művészi kéz.





Megnyúlt, hosszúkás, az ujjak csúcsa hirtelen kúposodó. Nagy képzelőerő, intelligencia, kedveli az irodalmat, zenét, képzőművészetet, udvarias, életművész. Nem gyakorlatias. Szív, szerelem, hódítás. Szépérzék. Érvényesülési vágy, hangulati hullámzások. Hűtlenség, könnyelműség. Könnyűvérűség, léhaság, dekadencia, kisebb-nagyobb degeneráltság. Hajlamos a szélhámosságra, cinizmusra









7. Vegyes kéz:





Két vagy három kéztipusból egy kézen. Sokoldalúság, un. Vezető típus.





Szegletes és filozófiai: lelki harmónia józansággal





Ásó és filozófikus: gyakorlati érzék és tetterő













Az ujjak:





 




Rendszerint a kézujjak tipusa dönti el, hogy a kéz milyen tipusba tartozik. Nem szokott előnyös lenni, ha a kéz ujjai kettőnél több tipust, tehát erősen vegyes kezet képviselnek.





1.     A többé-kevésbé lágyan a többi ujj alá rejtett hüvelyk. Aggodalmaskodó, félénk, bátortalan, ábrándos, szeretetre vágyó.





2.     Hátrahajló ujjak: odaadó, rugalmas, nem takarékos, művészieskedő, előkelősködő





3.     Ha nagyon hátrahajlik: befolyásolható, tékozlásra hajlamos. Nőknél: rajongó, kissé könnyelmű





4.     Ha a hüvelykujj ökölbe szorításkor a többire ráhajlik: reális gondolkodás, önállóság, energia, vakmerőség





5.     Ha összetett ujjaknál az ujjközök szorosan egymáshoz simulnak: titokzatos, szófukar, titoktartó





6.     Ha az ujjközök nem zártak: kiváncsi, fecsegő, tudásvágy





7.     Ha a kisujj nem simul teljesen a gyűrűsujjhoz: nőknél vidám könnyelműség, kacérság





8.     Ha a hüvelykujjat hozzásimítjuk a tenyér mutatóujji oldalához, a kézháton keletkező párnácska jelképezi az azon oldali tüdőt. /felül tüdőcsúcs, alul lebeny/





9.     Ha a mutatóujj hosszabb, mint a gyűrűsujj: erősen anyagias, felfelé törekvés. Ha egyforma a középsővel: játékszenvedély /tolvaj/





10. Ha a mutató és a gyűrűs egyforma: játékszenvedély, merész vállalkozások





11. Ha a gyűrűs hosszabb, mint a mutató: szereplési vágy, luxusigények





12. Vaskos mutatóujj: szórakozási igények, kényelemszeretet, gasztronómiai élvezetek





13. Ha a kisujj olyan hosszú, mint a gyűrűsujj, érzékeny, alkalmazkodó, jó szervező





14. Túl rövid ujjak: beszűkült értelemvilág, az anyagi kérdések túlsúlya,





15. Széles, nagy ujjközök: fokozott önbizalom





16. Jó házasság: a férfinak hosszú, szépen formált hüvelyk, a nőnek kis hüvelyk, rövid, de arányos. A férfi józan mérlegelés, a nő alkalmazkodó szelidség.









A mutatóujj jelenti az életben elérhető rangot, pozíciót.





1.     Ha egyenes, fejlett, de nem túl hosszú: igazságszeretet, életbölcsesség





2.     Ha ásóvégű: erélyes, anyagias





3.     Hosszú: intuitív képesség





4.     Ha hegyes és igen hosszú: önzés, uralomvágy





5.     Ha erősen megrövidült: kevés önállóság, kevés felelősségérzet





6.      Vaskos: szórakozási igények





7.     Lelapított mutatóujjhegy: hajlam májbetegségre









A középső ujj jelenti az életsorsot, az életben való elhelyezkedést. Hossza arányos kell legyen a tenyér hosszával





1.     Ha sokkal hosszabb, mint a többi ujj: aggodalmaskodó, melankóliára hajlamos





2.     Ha egyenes, de nem feltűnően hosszú: okos, becsületes, hű, meditációs hajlam





3.     Ha rövid: megnyugvás a sorsban





4.     Vaskos: gyakorlati érzék





5.     Vékony: szellemi érdekeltség





6.     Bütykös: aggodalmaskodó





7.     Sima: intuició, képzelőerő





8.     Csúnyán formált: életnehézségek





9.     Szépen formált: alkalmazkodás, életbölcsesség









A gyűrűsujj szimbolizálja az esztétikai érzéket.





1.     Ha egyenes, mérsékelten hosszú, nem hajlik: optimista, vidám, szerencsés





2.     Ha túl hosszú: játékszenvedély





3.     Ha hosszú, s mellette jól kipárnázott Vénusz domb van: regényes hajlam, szerelmes kalandvágy, nem kitartó, hűtlen





4.     Ha vaskos, hosszú: érzékiség





5.     Vékony: idealizmus, lelkiélet





6.     Bütykös: a művészi képességek józan, anyagias kihasználása









A kisujj jelképezi a társulási hajlandóságot, a szervező képességet





1.     Ha egyenes, mérsékelten hosszú: éleselméjűség, gyors felfogás, előadói, szónoki képesség. Nőknél a házasságban nem előnyös: mozgékony, mindent kifogásol, szeret ellenkezni





2.     Rövid: jó észbeli képesség, de kevés gyakorlatiasság, túlzottan érzékeny





3.     Kövér, vaskos: hajlam hazárdjátékra





4.     Karcsú, keskeny: csípős szellemesség





5.     Bütykös: üzleti, kereskedelmi kombinációs képesség









A hüvelykujj bizonyos tekintetben visszatükrözi az egész egyéniséget.





Erős, jól fejlett hüvelyk: erős egyéniség, gyengén fejlett: gyenge egyéniség.





Nőknél nagy erős hüvelyk: férfias vonás, határozottság. Szerelemben is a hasznosat keresi. Uralomvágyó, hű, megbízható.





Nőknél kis hüvelyk: kevés akaraterő, romantikus, gyermekszerető. Ha nagyon hátrahajlik: hajlam felületességre, bohémságra





Rövid, vaskos: érzékies, izgulékony





Merev, nem hajlékony: makacs, önfejű





Feltűnő hosszú, merev: zsarnokság





Erősen hegyes: szeszélyes





Körömperc hosszú: szívós, energikus, inkább ösztönös





Körömperc nagy, vaskos, bunkószerű: hatalomvágy, akaratos, meggyőzhetetlen, túl határozott a cselekvésben. Sikertelenség esetén könnyen csap át a másik végletbe: melankóliába





Körömperc kifelé hajlik: nagylelkűség, pazarlásra való hajlam













     Ha a mutatóujj és a gyűrűsujj hajlik a középső felé: a sors vezető      irányításának felismerése, önmegadás, a sorsnak való alárendelés.





Ha csak a mutató hajlik a középsőhöz: alakító erő, fantázia, mesemondó képesség.





Az enyhén görbült ujjak mindig nagy átélt nagy lelki viharoknak a jellemzői





Ha a gyűrűsujj hajlik a kisujj felé: a művészet gyakorlati értékelése





Minden ujj hajlik a gyűrűsujj felé: mindent a művészet szolgálatába állít









       Körmök

Nagy köröm: aprólékoskodó, ügyeskedő, részletező

Kis köröm: szenvedélyes, izgulékony, vitatkozó





Kicsi, kerek: féltékeny, érzékeny





Hosszú, keskeny: becsvágy, éleselméjűség





Nagy, széles, szegletes: kereskedelmi, üzleti érzék





Téglaalakú: gyakorlatias





Rózsaszín: egészséges, jó idegzet





Kékes: vérszegénység





Kivájt körmök: emésztési zavarok





A félholdból lehet következtetni a szív igénybevételére.





Túlfejlett félhold: a szív erősen dolgozik





Normális: jó szívműködés





Hiányzó félhold: a szív ereje gyengült





Ha a köröm szélesebb, mint a hossza: haragos, perlekedő





Hosszúkás, hepehupás, kissé domborodó: gyenge tüdő





Rágott: idegesség, gyomorbaj

Hosszúkás: hiúság, külsőségek kedvelése





Fehér pettyes: változékonyság szeretete. Kiválasztási pangás.





Fekete pettyes: kedvezőtlen egészségügyi kilátások





Vízszintes vonalak: többnyire degeneráltság jele





Behasadó köröm: alhasi panaszok





Széles, hússal körülvett, de nem benőtt: érzékiség





Boltozott, éles szélű, meredek: rákra való hajlam





Karomszerűleg befele hajló, vastag: asztmás hajlam





Beszakadó bőrszálkák a köröm két oldalán: többnyire érzékiség





 





Tenyérjelek

Hullámos, kígyózó vonal: erőcsökkenés

Kereszt: óvatosságra int. Ferde kereszt rosszabb





Négyzet: nehéz sorsfordulatokban felsőbb figyelmeztetés, védelem, kilábalás. Testi, lelki zártság. Sokszor figyelmeztetés csupán





Csillag: Inkább rossz jel. A Jupiter és az Apollódombon azonban jót jelent





Gyűrű: jó jel. A beteljesedés, vagy az affelé haladás





A pont: rossz jel, hirtelen erő szakadás







Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 4
Heti: 29
Havi: 132
Össz.: 107 183

Látogatottság növelés
Oldal: tenyérjóslás
WELCOME Ez a Magic-witch -worlds - © 2008 - 2024 - magic-world.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »